|
Szeptember 25-én péntek délután kettő autóbusznyi lelkes „kutató” vágott neki az iskola és a Millenáris Park közötti távolság leküzdésének.

Az első komoly akadályt (a zebrán való átkelés) hangos dudaszó és villamos csilingelés közepette küzdötte le a népes csapat. A programok közötti választás nagyon jól sikerült, mert úgy szétszéledt a társaság, hogy bármerre jártam mindenütt beléjük botlottam. A Jövő Háza babzsák fotelje, a Csodák Palotája egykerekű kerékpárja, forgó-pörgő szerkezetei nagy tetszést arattak. Én még a Gömböcről is érdekes információkhoz jutottam, hiszen már Magyarország erre is büszke lehet.
Ha érdekel, keress rá az interneten!
Amikor hazafelé indultunk, utunkba tévedt két nem a tudománytól megrészegedett férfi:
-Mi van itt, sáskajárás? – kérdezte egyikük, legkevésbé csendes lánykánk válasza sem maradt el:
-Az!
Remélem, ezek a sáskák nem pusztítanak, hanem kis kutatóink által valamikor szebb és jobb lesz mindannyiunk élete.
Kiss Attiláné Ildikó
A Jövő Házában berendeztek egy „Növénybiológiai Kutatólabort”. Belépéskor kaptunk egy füzetecskét, amely különböző feladatokat tartalmazott. Először a falra felfüggesztett fotók alapján kellett rövid leírások segítségével növényi betegségeket azonosítani. Ezután a mikroszkóp tárta fel előttünk egy másik világ kapuját. A megfáradt gyereksereg gumicukorral csillapíthatta étvágyát, ha elkészítette saját nevének DNS molekuláját. Egy frappáns táblázatot készítettek az egyetemi oktatók, amelyben szerepelt a magyar abc betűnként három színből álló kódolása. Így három zselés gumicukor jelentett egy betűt. Ezeket felfűzve jött létre a nevünk. Elmagyarázták a segítőink, hogy így egy magányos szálat kaptunk, de mivel a DNS csavargörbe, ezért meg kell szerkeszteni a megfelelő komplementer szálat. A bázispároknak itt is a cukrok négy színe felelt meg. Ez szerintem egy nagyon jó példa arra, hogy hogyan lehet egy bonyolult és összetett anyagot játékosan megtanulni és természetesen a végén még jól is lakni.
A szabadtéri programok közül nagy hatást gyakorolt a gyerekekre a gázokkal kapcsolatos bemutató. A folyékony nitrogénnel, szénsavhóval, héliummal, argonnal végrehajtott kísérletek az iskola keretei között nem valósíthatóak meg, többnyire ezek az anyagok nem állnak a rendelkezésünkre. Pontosan ezen okból volt ez remek lehetőség a diákoknak, hogy az egyébként csak felvételen követhető kísérleteket élőben végigkövethessék.
Az a tévképzet is megcáfolásra került, hogy a fejünk felett levő fénycsövek nagy mennyiségben neont tartalmaznának. A neonnal töltött csövek vöröses-narancs színben pompáztak a Millenáris Park sötétjében, a tanteremben elhelyezetteknél ilyet nem tapasztalhatunk.
A Parkban pavilonok is felállításra kerültek, kérdőíveket tölthettünk ki a következő témákban: bölcsészek, természettudósok, Európai Unió. Mindenki találhatott érdeklődéséhez közelállót. A kevés hibával kitöltött tesztek jutalmat érdemeltek. Nyertünk dobókockákat, amelyeket felhasználunk a feleltetéshez, a gyerekek dobják ki a számokat, amelynek alapján felelőt választunk.
Kutyifa Ildikó
Kapcsolódó anyagok:
[+] Galéria
[+] Kutatók éjszakája
|