A IV. Korcsoportos Leány Kosárlabda Diákolimpia Vármegyei Döntőjét január 22-én rendezték Baján, mindössze két csapat részvételével. A kecskeméti ÉZI visszalépésével egy oda-vissza vágós megmérettetés várt ránk Baján a Sugovica ellen. A két csapat közel azonos erőt képviselt, ami az első meccs eredményén is megmutatkozott, mivel egyetlen ponttal kaptunk ki. A csapat nagyon csalódott volt, mégis sikerült az öltözőben felrázni őket és a második mérkőzésen hatalmas küzdéssel, mind fizikálisan, mind lélekben erősebbek voltunk és magabiztosan 13 pontos győzelemmel lettünk elsők a Vármegyei Döntőben!
Nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy nem estek szét, hanem kihúzták magukat, odaálltak és felülkerekedtek! Gratulálok a csapatnak! Irány az Országos Elődöntő!
Sértő Róbert testnevelő-edző
A csapat tagjai:
Trepák Zsófia, Czapáry Anna, Zurek Mónika, Havasi Pálma, Hatos Noémi, Sértő Róbert,
Czapáry Noémi, Antal Villő Ajsa, Banyák Lynette Anna, Szabó Zója, Gyura Fruzsina Kamilla, Sümegi Virág