Az Áprily Lajos Vers- és Prózamondó Versenyt minden évben meghirdetik a magyarországi református középiskolák 9-12. évfolyamos tanulói részére. 2024. március 2-án a Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola adott otthont a rangos eseménynek, melyre 15 református gimnázium 24 diákja érkezett hozzánk.
Az ünnepi alkalom áhítattal kezdődött, majd iskolánk diákjai Áprily Lajos által fordított – református énekeskönyvünkben is megtalálható- dicséreteket adtak elő.
A versenyen két fordulóban mutatták be a diákok választott verseiket. Az elsőben Ady Endre, a másodikban állatokról szóló verseket hallhattunk.
A zsűri elnöke Csomor Csilla színművész volt. A zsűri tagjai: Fehér Éva előadóművész, a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kar oktatója, dr. Ambrus-Ranga Júlia jogász, presbiter és Tóth Péter Lóránt Pro Cultura Hungarica-díjas versvándor voltak. Míg a zsűri meghozta a döntését, vendégeinknek Balogh Mihály tanár úr tartott előadást Petőfi és városunk kapcsolatáról. Az érdeklődők megtekintették a könyvár muzeális állományát is.
A zsűri 48 elhangzott vers alapján hozta meg a döntést.
Az Áprily Alapítvány biztosította a különböző szintű minősítést kiérdemelt versenyzők díjait:
Díj | Név | Iskola |
---|---|---|
Arany minősítés | Csigó Blanka | Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, Budapest |
Arany minősítés | Berkes Boldizsár | Szentendrei Református Gimnázium |
Arany minősítés | Tóth Lőrincz Ágoston | Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc |
Ezüst minősítés | Mizsei Molli | Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola, Kunszentmiklós |
Ezüst minősítés | Viszlai Anna | Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona |
Ezüst minősítés | Tar Boldizsár | Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona |
Bronz minősítés | Szabó Emma | Bocskai István Református Oktatási Központ, Halásztelek |
Bronz minősítés | Almási Liliána | Tatai Református Gimnázium |
Kunszentmiklós Város Polgármesteri Hivatalának különdíja (a legszebben beszélő versenyző) | Vincze Lilla | Tatai Református Gimnázium |
A Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola különdíja (a legszínesebb előadó) | Csigó Blanka | Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, Budapest |
A Kunszentmiklósi Gimnázium Öregdiákjainak Társasága különdíja (a hiteles előadásmódért) | Tar Boldizsár | Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona |
Közönségdíj | Bajkó Rebeka | Gödöllői Református Líceum Gimnázium |
A Versünnep Alapítvány meghívását versenyük középdöntőjébe Mizsei Molli és Berkes Boldizsár nyerte el.
A versenyen iskolánkat Mizsei Molli képviselte, felkészítő tanára Takácsné Nagy Anikó.
A nap végén átadtuk a versenyrendezés jogát jelképező Áprily képet Márton Ágota Flóra és Erdélyiné Kántor Szilvia kurátoroknak, akik az Áprily Alapítvány és a Baár-Madas Református Gimnázium nevében is jelen voltak a versenyen.
Köszönjük alább felsorolt támogatóinknak, hogy hozzájárultak versenyünk színvonalas megrendezéséhez:
Kunszentmiklós Város Polgármesteri Hivatala, a gimnáziumunk Öregdiákjainak Társasága, Kunszentmiklósi Református Egyházközség, Autómix Étterem Szabadszállás, Zsigmond István. Városunk vállalkozói: Lipóti Pékség, Balatoni Edina, Tóth Pál, Első Pesti Malom és Sütőipari Zrt., Czégány Antal, Völgyes Attila, Bertók István, Illyés Sándor, Miklósi Tüzép Kft., Bernáth Etele, Háziasszonyok Boltja, Bobek Virágbolt, Csordás Tibor, Mokaszin Virágbolt, Horváthné Erdős Márta, Fang Simon, Tóth György, Mizsei Zoltán és Takács Levente.
Takácsné Nagy Anikó versenyszervező, magyartanár
[embed-google-photos-album link=”https://photos.app.goo.gl/3p2ud7qPrRZkEuZK6″]
[embed-google-photos-album link=”https://photos.app.goo.gl/Jvzfh5K7LyomHjcH8″]