A 8.g osztály csapata: Garai Hanga, Havasi Pálma és Sebetka Luca 58 csapatból 1. helyezést ért el a Dékáni Árpád Technikum által rendezett egészségbiológiai verseny döntőjén. A versenyről a diákok a következő élménybeszámolót írták:
A 3. Dékánitás egészségbiológiai verseny első fordulójában 4. helyezéssel a döntőbe jutottunk.
Nagyon örültünk neki, mivel nagyon sokat készültünk rá. Március 21-én kora reggel elindultunk Kiskunhalasra, a döntő helyszínére. A döntő progarmjának első részeként a Semmelweis oktatókórházban vettünk részt foglalkozásokon. Először radiológiára mentünk, ahol megmutatták az átvilágítót, majd a traumatológiára vezettek minket, ahol megnézhettük, hogyan zajlik egy gipszelés. Ezek után átmentünk a gyógytornai részlegre, ahol a csontokról és izmokról beszélgettünk. Kitöltöttünk egy tesztet amiben jó eredményeink lettek.
Ezt követően a kiskunhalasi Dékáni Árpád Technikumban, a rendező iskolában, folytatódott a verseny. Az első feladatunk egy csontváz összerakása volt, amit hibátlanul megoldottunk, majd egy prezentációt mutattak be a bőrről. Végső feladatunk két teszt volt, amit könnyedén megoldottunk. A verseny végén ebéddel vártak minket az eredményhirdetésig. Nagyon izgatottan vártuk az eredményt, és amikor utoljára mondták ki a nevünket nagyon örültünk! Megnyertük a versenyt és szuper ajándékokat kaptunk.
