Országos 4. hely történelemből

Április 19-én és 20-án rendezte meg az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ a XXV. Savaria országos történelem verseny döntőjét a 9. és 10. évfolyamos tanulók számára.  A két kategóriában a háromfordulós – iskolai, megyei/fővárosi és országos – verseny első, iskolai megmérettetésén 2834 tanuló vett részt összesen 310 iskolából. A 9. évfolyamon 228 vármegyei résztvevőből a legjobb eredményt elérő 15 fiatal vehetett részt a szombathelyi döntőn.

Iskolánkat ezen a versenyen Pálinkás Emma (9.b) osztályos tanuló képviselte.

Emma az első (iskolai) fordulóban 96%-os teljesítményt ért el. Ez az országban a legjobb eredmény volt. Majd ezután megnyerte a vármegyei fordulót is (92%).

Majd jöhetett a szombathelyi megmérettetés. Első nap egy írásbeli, majd másnap egy szóbeli fordulót rendeztek. Végül Emma ezen a nívós versenyen az előkelő 4. helyen végzett.

A döntő részvevőinek teljesítménye alapján az ország egyik legszínvonalasabb, ugyanakkor kihívást is jelentő, komoly és rendszeres felkészülést igénylő történelem versenye a Savaria, ezért valamennyi diák és iskola büszke lehet az elért eredményre.

További bejegyzéseink