Református Iskolák Országos Fiú és Leány Kosárlabda Bajnoksága 1. és 3. hely

Február 21-22-én rendezték Mezőtúron a Református Iskolák Kosárlabda Bajnokságát, ahol a leányoknál 4 csapat nevezett, így a leány torna pénteken le is zajlott. Az első mérkőzésen magabiztos győzelmet arattunk a Békés ellen, majd következett a hazai, Mezőtúri csapat. Hazai pályán, hazai közönség előtt a fiatal csapatunkkal óriási küzdelemben és rendkívül szoros végjátékkal, fantasztikus 2 pontos győzelmet arattunk! Örömtől könnyes szemekkel ünnepeltünk, de tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz a Pécs ellen, mivel Trepák Zsófi és Antal Villő is megsérült, ezért nélkülük vágtunk neki a harmadik, mindent eldöntő mérkőzésünknek. Az első, vagy a harmadik hely volt a tét. Nagyon nehéz volt. Sajnos Somogyi Sára a harmadik negyedben kipontozódott és így már minden reményünk el szállt a győzelem reményével kapcsolatban. A bánat könnyei közepette ért véget a mérkőzés, így a harmadik helyen végeztünk. Viszont mi a második fergeteges győzelmünket raktározzuk el, amiből a jövőben tudunk építkezni! Nagyon jó élmény volt, nagy gratuláció a lányoknak! A torna All Star ötösébe Somogyi Sára került!

A csapat tagjai:

Sértő Róbert, Hatos Noémi, Garai Hanga, Antal Villő Aisa, Somogyi Sára, Trepák Zsófia

Bernáth Melina, Balogh Lelle Lídia, Banyák Lynette Anna, Czapáry Anna, Kovács Maja

Sértő Róbert testnevelő-edző

Fiú vonalon 9 csapat méretette meg magát a bajnoki címért. Csapatunknak mindig is kiemelt fontosságú az esemény, ez most sem volt ez másképp. Rossz előjelekkel indultunk neki, mert csütörtökön öten jelezték, hogy betegek, így nem tudnak részt venni a tornán. Azonban így is 9 fővel nekivágtunk a 2 napos rendezvénynek. A csoportmérkőzések során először a budapesti Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium csapatával néztünk szembe. Nagyon szép és agresszív játékkal magabiztos győzelmet arattunk 57-21-es arányban. A második mérkőzésen a Tatai Református Gimnáziummal játszottunk, ahol esélyesebbek voltunk. Itt gyakoroltuk játékainkat és hoztuk kötelező győzelmet 48-38-ra. Ezzel csoportgyőztesként már tudtuk, hogy az éremért fogunk játszani. Így pénteken este a hazai csapat ellen léptünk pályára, akik a tavalyi bajnokok voltak. A fiúk nagyon motiváltan játszottak és erődemonstráló győzelmet arattunk a Mezőtúri Református Kollégium ellen 53-15-ös arányban. Szombaton következhetett a döntő mérkőzés, ahol a Lónyay Református Gimnázium csapata állt velünk szemben. A srácok óriásit küzdöttek, ahol a győzelem nem volt kérdés egy percig sem. Végig magabiztosan vezetve nyertünk 51-33-ra, így veretlenül nyertük meg a bajnoki címet. A torna All Star ötösébe Hatos Milán került.

A csapat tagjai:

Szigetfű Ádám, Kiss Vajk, Kiss Koppány, Trepák Márk, Bernáth Etele, Hatos Milán, Takács István –edző, Pálinkó Gábor – edző

Smeller Zsombor, Kaszai Ernő, Répás Kornél

Takács István testnevelő-edző

További bejegyzéseink