A Bolyai János Matematikai Társulat a 2024/2025. tanévben is meghirdette 9-10. évfolyamosok számára az Arany Dániel Matematikai Tanulóversenyt, amely az OKTV előfutárának tekinthető. A háromfordulós verseny első, iskolai fordulóját november 14-én írták meg a tanulók, a második fordulót pedig január 16-án. A harmadik, egyben az országos döntő április 3-án lesz.
Komlósdi Eszter, 9.a osztályos diákunk országos döntőbe jutott – kategóriájában Bács-kiskun vármegyéből egyedüliként – e kiemelkedő matematika versenyen. Felkészítő tanára: Nagyné Dúl Gyöngyi
Az eredményéhez szívből gratulálunk, és sok sikert kívánunk a döntőben!