Blumbergi cserediák program

Nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, hogy részt vehettünk az iskola cserediák programjában. Március 19-én, szerdán érkeztek a német diákok, akiket már nagy izgalommal vártunk. 

A németországi találkozás után barátokként fogadtuk őket. 

Csütörtökön és pénteken a cserediákjaink Szabadszállást, Kecskemétet és Szalkszentmártont látogatták meg , több tradicionális és városnéző programban volt részük. Pénteken este pedig mindannyian egy finom vacsorán és táncházban vehettünk részt. 

A hétvégét minden diák a saját befogadó családjával töltötte. A tanulók izgalmas helyeket választottak a hétvége eltöltésére. Sokan gokartozni mentek, a Tropicariumban jártak vagy magyar jellegzetességeket látogattak meg. 

A hétfői nap Szigetbecsén a Sváb Tájház és Ráckevén a Tűztorony látogatásával kezdődött, majd 1 óra szabadidő után a Dunán való hajózással folytatódott. 
Kedden Bakodpusztára látogattunk el, ahol pusztaolimpián vehettünk részt és lovasbemutatót is láthattunk. Azt követően Kalocsára utaztunk, ahol meglátogattuk a csodaszép vasútállomást, majd a programok lezárásaként kantáros tojást festettünk. 

Hétfőn és kedden mi is a vendégeinkkel tartottunk. A programok remek hangulatban teltek. Mindenki nagyon jól érezte magát és barátságok szövődtek. 
Délutánonként próbáltunk minél több csapatépítő programot szervezni. 

Az utolsó napon már a következő találkozás megszervezése volt a téma. Nagyon szépen köszönjük a szervező tanároknak és a szülőknek a segítségét. 
Felejthetetlen élményben volt részünk.