Második alkalommal fogadtuk májusban a KultUp – „Belenősz a kultúrába” színházi témanap szervezőit.
A május 21-i rendhagyó tanítás nélküli napon színes, művészetekben és kulturális élményben, gazdag programon vehettek részt a 9-11. évfolyam tanulói.
A Déryné Program által összeállított sorozat célja, hogy a vidéki iskolákba járó fiatalok minőségi színházi és kulturális élményben részesüljenek. A szervezők ennek érdekében mindent megtettek. 7 helyszínen rendkívül érdekes és szórakoztató programban volt részünk. Ennek keretében láttunk színházi előadást. A befogadást segítette, hogy gyerekek aktív részvételével irányították a történetet, maguk is részesei lehettek a darabnak, majd meg is beszélték a látottakat. Több önismereti, ügyességi vetélkedővel készültek a szervezők, melyeken nevettünk, olykor meglepődtünk, és a feladatok révén néha meg is lepődtünk. Felejthetetlen zenei élményt kaptunk Várnagy Andrea Liszt Ferenc- díjas orgonaművésztől, Grecsó Zoltán táncszínházában látványos órát tölthettünk el. A drámapedagógia eszköztárát használva valamennyi résztvevő aktív szereplőjévé vált a foglalkozásoknak.