Március 2-án került sor a Református Iskolák Országos Angol és Német Nyelvi Versenyére a Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda szervezésében, melyet idén 28. alkalommal rendeztek meg angol nyelvből és 8. alkalommal német nyelvből. 28 iskola felső tagozatos tanulója mérhette össze tudását a szóbeli verseny keretében: összesen 95 diák angol nyelvből és 40 tanuló német nyelvből. A versenyszervezők a fókuszt a kommunikációra helyezték, a szóbeli feleletek egy adott témáról való társalgást és képleírást tartalmaztak.
Amíg a verseny zajlott, lehetőség nyílt a Ceglédi Református Nagytemplom megtekintésére, illetve a versenyző diákok különböző fizikai és kémiai kísérletekben vehettek részt és gyarapíthatták tudásukat a természettudományok terén. Finom ebédet követően került sor az eredményhirdetésre, melyen évfolyamonként az első három helyezettet díjazták. A felső tagozatos tanulóink eredményes szerepléssel képviselték iskolánkat a megmérettetésen: Kis Olívia Dalma (5.g), Sebestyén Soma (6.g)., Kerner Barbara, Csongrádi Tamara és Horváth Levente Márk (7.g), Magyar Szofia (8.g).
Magyar Szofia (8.g, angol) 2. helyezést ért el (felkészítő tanára: Szilágyi E. Csilla). Csongrádi Tamara (7.g, német) a negyedik legmagasabb pontszámot érte (felkészítő tanára: Kesikné Horogszegi Márta), Kis Olívia Dalma (5.g, angol) pedig a hetedik legjobb pontszámot érte el az évfolyamán (felkészítő tanára: Lipóth Ildikó).
Minden versenyzőnknek szeretettel gratulálunk!
