Meseíró pályázat

A Richter Gedeon Nyrt. által megszervezett TETT mesepályázaton idén volt az első
alkalom, hogy pályáztam. A mesém a ,,Halmaz Birodalom rejtélye” címet kapta. Mind
a három halmazállapot egy-egy királyságot alkot és érdekes módon a királyságokból
eltűnnek az anyagok (szereplők) és másik királyságban bukkanak fel. A főhős egy
fiatal herceg akinek bizonyítania kell és egy különleges rejtélyt megoldva vissza kell
juttatnia az anyagokat a saját királyságukba.
A mese megírása miatt sokkal tisztábban látom és értem a kémiának ezt a témáját,
emellett sokat fejlődött az íráskészségem is. Az egész Kárpát-medencében élő
magyar 3-8 osztályos diákok pályázhattak a saját meséjükkel. Idén összesen 688 mű
került beküldésre ebből 304 mese volt az én korcsoportomban. A korcsoport első 25
mese szerzőjét, köztük engem is, behívtak a díjátadóra, ami március 10-én került
megrendezésre Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Emellett júniusban
várható egy könyvbemutató, ugyanis minden évben a legjobb mesékből könyvet
készítenek. A mese megírásának első pillanatától kezdve nagyon élveztem, főleg
azt hogy a saját fantáziámat írhatom le.


Kaszala Flóra 8g.

A MESE ELOLVASHATÓ ITT

Egy videó összefoglaló megtekinthető itt az eredményhirdetésről

Bejegyzések archívuma

Legutóbbi bejegyzések

Ultra Tisza-tó teljesítés

Öt fős felnőtt csapattal képviseltük iskolánkat a július 4-én rendezett Ultra Tisza-tó futóversenyen. A csapat tagjai voltak: Básti Dóra, Tóth Szilvia, Kohan Sándor, Szolnoki Anita,

Bebők Lara világbajnok lett

Örömmel és büszkeséggel adunk hírt részletesebben is arról, hogy diákunk Bebők Lara világbajnok lett a Kanadában megrendezésre került Ifjúsági Kajak-Kenu Gyorsasági Világbajnokságon K4 női 500