Diákjaink eredményei válogatottként

„Szabó István, a Diák Vívó Sportegyesület edzője elmondta: Temesváron rendezték meg az U14 Európai Körversenysorozat romániai versenyét. Hazánkat a Reménység tőrválogatott, hat fiú- és hat lányversenyző képviselte. Jelentős esemény volt ez a gyerekek életében, hiszen életükben először ölthették magukra a címeres melegítőt, és vívhattak Magyarország színeiben.

„Szabó István, a Diák Vívó Sportegyesület edzője elmondta: Temesváron rendezték meg az U14 Európai Körversenysorozat romániai versenyét. Hazánkat a Reménység tőrválogatott, hat fiú- és hat lányversenyző képviselte. Jelentős esemény volt ez a gyerekek életében, hiszen életükben először ölthették magukra a címeres melegítőt, és vívhattak Magyarország színeiben. Kunszentmiklósról, eddigi eredményeik alapján ketten kerültek be ebbe az illusztris társaságba, és mindketten remekül helytálltak. A fiúk versenyében Szemes Gergő pazar vívással végzett az első helyen. A lányok között, Szabó Vanda a kilencedik helyen fejezte be az öt ország részvételével lebonyolított viadalt.”

GRATULÁLUNK NEKIK!

Gergővel készült riport az alábbi címen olvasható:

Először vívott válogatott színekben a 14 éves tehetség

Vélemény, hozzászólás?