B33-as lányaink eredményei az Országos Elődöntőn

Február 14-én, Törökbálinton rendezték a IV. és a VI. Korcsoportos B33 Diákolimpia Országos Elődöntőjét, ahova két leány csapatunk is bejutott. A kilencedikesek a VI. korcsoport legfiatalabbjaiként tisztességgel helyt álltak két szoros mérkőzésen kaptak ki, így a 9-12. helyen végeztek.

A csapat tagjai: Győri Alma, Szalay Dalma, Patai Panka, Szappanos Laura

A nyolcadikos megyei első helyen bejutó csapatból sajnos két leány Sárkány Bíborka és Elmer Anna betegség miatt nem tudott részt venni, így ebben a korosztályban Nagy Csenge és Sértő Boglárka mellé Gergő Janka került a csapatba. Csere nélkül vágtunk neki az országos döntőbe jutásért. Az első két meccset hosszabbítás után a harmadikat magabiztosan nyertük, így csoportelsőként jutottunk tovább. Az országos nyolc közé kerülésért azzal a Mezőberénnyel játszottunk, akiket a teljes csapattal a regionális döntőn megvertünk. Sajnos ebben a felállásban ez itt nem sikerült, így nem jutottunk az ország legjobb nyolc csapata közé.  Nagyon sajnálom, hogy így alakult! A három leány nagyot küzdött, külön gratulálok a teljesítményükhöz, gyakorlatilag a országos kilencedik helyen végeztünk!
Sértő Róbert

A regionális 3. helyezett csapat tagjai: Gergő Janka, Sértő Boglárka, Nagy Csenge

További bejegyzéseink