Vármegyei döntőbe jutott a IV. korcsoportos labdarúgó csapatunk

A IV. korcsoportos fiú labdarúgó csapatunk a területi döntőt követően április 1-jén a vármegyei elődöntőn szerepelt. Nem titkolt célunk az volt, hogy a négy csapat közül az első két hely valamelyikén végezzünk, ami a vármegyei döntőbe jutást jelentette. A vármegyei elődöntőben négy csapat mérkőzött meg egymással körmérkőzéses formában. Iskolánk csapata először a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium együttesével találkozott, ahol a kezdeti izgalmak után 5–3-as győzelmet aratott. A második mérkőzésen a kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata következett. A mérkőzés elején két gólt kaptunk, azonban a fiúk átvették az irányítást, és végül 5–2-es győzelmet arattak, ami a biztos továbbjutást is jelentette.Az utolsó mérkőzésen a kiskunfélegyházi Constantinum Katolikus Óvoda és Általános Iskola csapata ellen léptünk pályára, ahol szép, magabiztos játékkal 12–2 arányú győzelmet szereztünk. Ezzel csapatunk fölényesen, az első helyen jutott be a vármegyei döntőbe.

Álló sor: Balla Balázs – edző, Draskóczy Keve, Nagy Balázs, Mizsei Barnabás, Kaszai Gergő, Takács István – testnevelő-edző
Térdelő sor: Szebellédi Tamás, Gudmon Róbert, Szilágyi Szabolcs, Lukácsi Bence, Kovács Kende

Bejegyzések archívuma

Legutóbbi bejegyzések

Nemzetközi rajzverseny eredménye

A Budapesti Kínai Kulturális Központ és az Európai Kulturális Kölcsönös Fejlesztések Központja Egyesület pályázatot hirdetett „Kínai Ünnepek – Kínai–Magyar Ifjúsági Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás” címmel.  A pályázat témája

Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola

6090 Kunszentmiklóson, Kálvin tér 17.