„Az év legeredményesebb tehetséggondozó általános iskolája” lettünk Bács-Kiskun megyében

„Több mint 120 megyei diák kapott jutalmat az Oktatási Hivatal Szegedi Pedagógiai Oktatási Központjának díjátadó ünnepségén 2016. május 30-án oklevél és könyvjutalom járt minden fiatalnak, aki az idei tanév valamely tanulmányi versenyén helyezést ért el.

Hagyományteremtő céllal megrendezett díjátadó ünnepségen jutalmazták az Oktatási Hivatal Szegedi Pedagógiai Oktatási Központ munkatársai a tehetséges Bács-Kiskun megyei tanulókat és felkészítő tanáraikat, akik a 2015/16-os tanévben tanulmányi versenyeken helyezést értek el. Több mint 120 diák vette át oklevelét és könyvjutalmát tegnap a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolában. 

– Első alkalommal szerveztünk megyei díjátadó ünnepséget azoknak a tanulóknak, akik az Oktatási Hivatal által szervezett versenyeken részt vettek és helyezést értek el az idei tanévben. E rendezvényen alapvetően a tehetséges gyerekeket ünnepeljük, illetve azokat a pedagógusokat, akik foglalkoztak velük. A versenyeken elért eredmények mögött rengeteg a befektetett energia, melyet méltatni kell – fogalmazott Hadházi Ilona, az Oktatási Hivatal Szegedi Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője.

Az iskolák tehetséggondozó tevékenységének elismeréseként a Szegedi Pedagógiai Oktatási Központ két vándordíjat is alapított. Az év legeredményesebb tehetséggondozó általános iskolája megyénkben a kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola lett, az év legeredményesebb tehetséggondozó középiskolájának vándorserlegét a bajai Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja nyerte el.

Az év legeredményesebb pedagógusaként pedig Paplauer Paulát, a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjának német nyelv és irodalom-német népismeret tanárát díjazták: elnöki dicsérő oklevelet és jutalmat vehetett át Rideg Lászlótól, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökétől.” (idézett szöveg és fotó: http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/dijaztak-a-tehetsegeket-667480)

Iskolánk diákjait és felkészítő tanárait is díjazták az ünnepségen, a fotón ők láthatók a VÁNDORDÍJJAL:

Mikus Dóra – Horváth Attila, Várkonyi Petra – Derecskeyné Sipos Etelka, Bábel Gréta – Kósa Csilla, Harsányi Anna – Vida Istvánné

További bejegyzéseink