December 13-án iskolai könyvtárunkban rendeztük meg egykori diákunk, Cs. Szabó Sándor új könyvének a bemutatóját. Aki az adventi időszakban áldozott az idejéből erre az előadásra, nem bánta meg! Az íróval Pócs Márton, történelem szakos tanár beszélgetett, aki szintén öregdiákunk volt. Az izgalmas beszélgetésből megismerhettük a mű keletkezésének körülményeit, a történelmi hátteret egy igazán sajátos, emberi szemszögből, bepillantást nyerhettünk a „kulisszák” mögé, sőt az író további terveit is megosztotta a résztvevőkkel. Köszönjük ezt a tartalmas együttlétet a két meghívott vendégünknek és a megjelent érdeklődőknek!
2020-01-25