B33 kosárlabda megyei 3. és 4. hely

December 9-én Szegeden vettünk részt a IV. Korcsoportos Megyei B33 Kosárlabda Diákolimpián két leány csapatunkkal. Bács-Kiskun és Csongrád Megye közös rendezésben bonyolította a megyei döntőt, mert kevés csapat nevezett. Ellenfeleink a két szegedi csapat mind tudásban, mind fizikailag erősebbek voltak nálunk. Mindkét csapatunk az első mérkőzése után felvette a kesztyűt és tisztességesen küzdve játszott. A harmadik helyet egymás ellen döntöttük el az utolsó mérkőzésünkön, ahol kialakult a végső sorrend:
3. helyezett csapat tagjai (a képen fehérben):
Somogyi Sára, Kátai Zsófia, Dezső Alexa, Trepák Zsófia
4. helyezett csapat tagjai (a képen kékben):
Hatos Noémi, Garai Hanga, Antal Villő Aisa, Czapáry Anna

Sértő Róbert
testnevelő – edző

További bejegyzéseink