Leány kosárlabda eredmény

Március 17-én III. Korcsoportos Megyei Leány Kosárlabda Diákolimpián vettünk részt iskolánk csapatával, miután a március 8-án, Baján megrendezett Körzeti Döntőről a második helyen jutottunk tovább. A Megyei Döntőben négy csapat vett részt, ahova vittük a korábbi eredményünket, így az erősebb kecskeméti csapattal játszottunk a döntőbejutásért. A Vásárhelyi Pál Általános Iskola csapatától simán kikaptunk, így a harmadik helyért a rendező, Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolával játszottunk. Nagyot küzdöttek a lányok, de mindkét kecskeméti csapat diákjai a Kosárlabda Akadémia játékosaiból álltak, így sajnos nem volt esélyünk a győzelemre és a negyedik helyen végeztünk. Gratulálok a lányoknak a tisztes helytállásért!
A csapat tagjai:
Zurek Mónika, Garai Hanga, Trepák Zsófi, Hatos Noémi, Váradi Zoé, Sértő Róbert
Antal Villő, Sümegi Virág, Havasi Pálma, Czapáry Anna, Jánosi Boglárka, Bankovics Száva

További bejegyzéseink