Körzeti és vármegyei bajnokok lettek kosarasaink

Február 24-én pénteken iskolánk adott otthont a III. Korcsoportos Fiú Körzeti, illetve a IV. Korcsoportos Leány Vármegyei Kosárlabda Diákolimpia döntőjének. A visszalépések miatt mindkét mezőnyben csak a bajai Sugovicai Sportiskolai Általános Iskola és a mi iskolánk maradt, így először a fiúk, majd a lányok játszhattak az első helyekért.

A fiúknál magabiztosan kezdtük a mérkőzést, több mint 10 pont előnnyel zártuk az első játékrészt, amit a negyedik negyed végéig meg is tartottunk. A végjátékban fokozatosan jött fel az ellenfél, de kitartottunk és nagyszerű küzdelemben győztünk!

A lányokkal is fölénnyel rajtoltunk, de velük végig megtartottuk az előnyünket. Határozottság, fegyelem jellemezte a játékunkat, szemmel láthatóan fejlődtünk a korábbi évekhez képest. Jó játékkal, a leány vonalon először lettünk vármegyebajnokok!

IV. Korcsoportos Leány Vármegyei 1. helyezett csapat:
Álló sor: Garai Hanga, Trepák Zsófia, Somogyi Sára, Hatos Noémi, Kátai Zsófia, Dezső Alexa, Sértő Róbert testnevelő – edző
Térdelő sor: Zurek Mónika, Szabó Zelda, Havasi Pálma, Czapáry Anna, Antal Villő Aisa, Sümegi Virág
III. Korcsoportos Fiú Körzeti 1. helyezett csapat:
Álló sor: Smeller Zsombor, Kósa Kaba, Szalai Gábor Jutocsa, Kaszai Ernő Béla, Tassi Róbert, Bukovics Botond, Sértő Róbert testnevelő – edző
Térdelő sor: Szabó Áron, Diószegi Szabolcs, Béczi Barnabás, Kohon Ferenc Dániel, Kaszai Andor, Lesi Árpád Arszlán

Gratulálunk mindkét csapatnak a nagyszerű teljesítményhez!

További bejegyzéseink