Amint arról már korábban beszámoltunk, Komlósdi Eszter 7.g osztályos tanulónk idén
tavasszal bejutott a Varga Tamás Matematikaverseny országos döntőjébe. A második
fordulóban vármegyei 5. helyezést ért el, az országos fordulón pedig március 6-án vett részt. A
rendkívül nehéz harmadik forduló feladatsorát 54%-os teljesítménnyel oldotta meg, az elért
szép pontszáma országos 48. helyezést jelent (a döntőbe behívott 97 versenyző között). Az
országos eredménylistán Eszteré lett a második legszebb eredmény Bács-Kiskun Vármegyéből.
Felkészítő tanára: Horváthné Nagy Anikó

KultUp – „Belenősz a kultúrába” színházi témanap
Második alkalommal fogadtuk májusban a KultUp – „Belenősz a kultúrába” színházi