Tisztelt Szülők!
Kedves Felvételiző Diákok!
A 2025-ös középiskolai felvételi eljárás négyosztályos tagozatra vonatkozó felvételi jegyzéke a lap alján található.
A listákon a tanulók oktatási azonosítójukkal, vagy -amennyiben ezt kérték- jeligéjükkel szerepelnek. A tanuló azonosító adata mellett feltüntettük a felvételi eljárásban elért összesített pontszámot és az ennek alapján kialakuló sorrendet. Saját általános iskolásaink külön, belső szabályozás szerint kerültek besorolásra, a lista élén ők szerepelnek.
A rangsor az általános iskolai tanulmányi eredmények, és az írásbeli vizsgák pontszámai alapján alakult ki. Pontegyenlőség esetén a sorrendet az írásbeli pontszámok döntötték el.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a központi beiskolázási rendszer a hátrébb rangsoroltaknak is komoly esélyt biztosít a bejutásra, mivel minden diák több intézménybe / képzési területre jelentkezik, könnyen lehet, hogy az előrébb sorolt tanuló máshová kerül be, s így a végleges rangsorból kikerül.
Természetesen minden tanuló csak egy iskolába kerül felvételre, oda ahová az általa választott sorrendet figyelembe véve először teljesítette a felvétel feltételeit.
Amennyiben a felvételizőnek komoly szándéka a gimnáziumunkba kerülés, úgy célszerű iskolánkat továbbra is az első helyen hagyni, vagy az első helyre rangsorolni.
Fontos tudniuk, hogy az iskolák nem tudják, hányadik helyen jelentkezik a felvételiző hozzájuk.
A törvényi előírás szerint a tanulóknak a jelentkezés sorrendjén 2025. március 25-27-én lehetőségük van módosítani az általános iskolában.
Az adatok tájékoztató jellegűek, a végleges eredményt a felvételi eljárás végén 2025. május 5-ig juttatjuk el a jelentkezőknek és az általános iskoláiknak.
A felvételizők jegyzéke:
Felvehető létszám: 32 fő
A lista elején a belső eljárásrendünk alapján felvételre javasolt saját diákjaink szerepelnek, náluk ezért nincs pontszám feltüntetve. A felvehető 32 fő velük együtt értendő.
[table id=71 /]