Ideiglenes felvételi jegyzék / négyévfolyamos tagozat

Tisztelt Szülők!
Kedves Felvételiző Diákok!

A 2023-as középiskolai felvételi eljárás négyosztályos tagozatra vonatkozó ideiglenes felvételi jegyzékét ITT tesszük közzé. (A megtekintéshez az ITT szóra kell kattintani!)

A listákon a tanulók oktatási azonosítójukkal, vagy -amennyiben ezt kérték- jeligéjükkel szerepelnek. A tanuló azonosító adata mellett feltüntettük a felvételi eljárásban elért összesített pontszámot és az ennek alapján kialakuló sorrendet. Saját általános iskolásaink külön, belső szabályozás szerint kerültek besorolásra, a lista élén ők szerepelnek.

A rangsor az általános iskolai tanulmányi eredmények, és az írásbeli vizsgák pontszámai alapján alakult ki. Pontegyenlőség esetén a sorrendet az írásbeli pontszámok döntötték el.

A rangsorba kerültek táblázata alatt külön táblázatban szerepelnek a felvételi eredmény vagy az eljárás megszakítása miatt elutasított diákok.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a központi beiskolázási rendszer a hátrább rangsoroltaknak is komoly esélyt biztosít a bejutásra, mivel minden diák több intézménybe / képzési területre jelentkezik, könnyen lehet, hogy az előrébb sorolt tanuló máshová kerül be, s így a végleges rangsorból kikerül.

Természetesen minden tanuló csak egy iskolába kerül felvételre, oda ahová az általa választott sorrendet figyelembe véve először teljesítette a felvétel feltételeit.

Amennyiben a felvételizőnek komoly szándéka a gimnáziumunkba kerülés, úgy célszerű iskolánkat továbbra is az első helyen hagyni, vagy az első helyre rangsorolni.

Fontos tudniuk, hogy az iskolák nem tudják, hányadik helyen jelentkezik hozzájuk.

A törvényi előírás szerint a tanulóknak a jelentkezés sorrendjén 2023. március 21-22-én lehetőségük van módosítani az általános iskolában.

Az adatok tájékoztató jellegűek, a végleges eredményt a felvételi eljárás végén 2023. április 28-ig juttatjuk el a jelentkezőknek és az általános iskoláiknak.