Névadónk – Baksay Sándor

Baksay Sándor (Nagypeterd, 1832. augusztus 1. – Kunszentmiklós, 1915. június 18.) magyar református püspök, szépíró, költő, műfordító, a MagyarTudományos Akadémia tagja (levelező: 1884, rendes: 1903, tiszteleti: 1910)

Élete:

1839-ben Csurgón kezdte el általános iskolai tanulmányait a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumban. Teológiai tanulmányait Kecskeméten végezte; itt Abonyi Lajossal a Korány című diáklap szerkesztője volt. Ezután Kecskeméten, illetve Kiskunhalason tanított. 1862-től lelkész. 1866-tól Kunszentmiklóson volt lelkész. 1872-től a Kisfaludy Társaság tagja volt. A solti református egyházmegye főesperese volt 1878-1904 között. 1884-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, 1903-ban pedig rendes tagja lett. 1904-től a dunamelléki református egyházkerület püspöke volt haláláig (Szász Károlyt követve). 1910-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választotta.

Költészete:

Műveiben a kálvinista falu szűk világában élő emberek életét mutatta be. Munkáiban feldolgozott baranyai és kiskunságinéprajzi megfigyelései forrásértékűek. Kitűnő elbeséléseit Gyalogösvény (1887) és Szederindák (1891) címmel jelentette meg. Jeles munka Dáma című történelmi regénye, a mohácsi vész nemzedékéről. Lefordította Lucanus Pharsaliá-ját, valamint rímes az Iliászt a hexametereket magyaros formába téve.

Művei:

• Gyalogösvény (elbeszélés, Budapest, 1887)
• A magyar népviselet (Budapest, 1888)
• Szederindák (elbeszélés, Budapest, 1891)
• Magyar Népszokások. A Jász Kunság (Budapest, 1891)
• A Mecsek környéke (Budapest, 1896)
• Dáma (történeti regény, Budapest, 1899)
• Pusztai találkozás. Patak banya (Budapest, 1907)
• Összegyűjtött irodalmi dolgozatai (Kéky Lajossal, Budapest, 1916)